Végre leadtam a szakdogám és jön a karácsony is, ami egyet jelent a sütéssel. Próbálom behozni a lemaradást, amit az elmúlt hónapokban "elkövettem". Megláttam ezt a sütit a Wannabechef blogján és valamiért egyből úgy éreztem, hogy meg kell sütnöm, pedig nem is szeretem a fehér csokit. Karácsonykor is meg fogom csinálni, próbáljátok ki Ti is!:)
Hozzávalók:
A blondiehoz:
- 10 dkg vaj
- 10 dkg cukor
- 2 tojás
- 12 dkg liszt
- 6 dkg fehér csoki
- 1 nagy marék aszalt vörösáfonya
- 1 kiskanál őrölt gyömbér
- 1 evőkanál kandírozott gyömbér
- fél vaníliarúd kikapargatott magja
A bevonathoz:
- 12,5 dkg krémsajt
- 1 evőkanál porcukor
- fél narancs reszelt héja
- 1 evőkanál görög joghurt
A díszítéshez:
- 7-8 kocka fehér csoki
- 1 marék aszalt vörösáfonya
Elkészítés:
1. A vajat, ha hűtőből vettük ki olvasszuk meg mikróban egy kicsit és keverjük össze a cukorral.
2. Adjuk hozzá egyenként tojásokat ezt is keverjük el.
3. Vágjuk pici darabokra az áfonyát és a gyömbért és ezt is dobáljuk bele. Adjuk hozzá az őrölt gyömbért is.
4. Alacsony fokozaton olvasszuk meg a fehér csokit, nehogy megégjen és ha egy picit hűlt ezt is keverjük a tésztába.
5. A végén adjuk hozzá a lisztet és ezt is keverjük bele.
6. 170 fokon süssük, amíg színt nem kap a teteje, nem kell, hogy az egész nagyon barna legyen, de arra is figyeljünk, hogy nehogy nyers maradjon.
7. Amíg sül a süti, készítsük el a bevonatot; a krémsajtot keverjük el a narancshéjjal, joghurttal, cukorral. (Én legközelebb a narancs levét is belerakom.)
8. Ha kihűlt kenjük meg a krémsajttal, majd szórjuk meg a picire vágott áfonyával és csíkozzuk olvasztott csokival.